Remegő kézzel vittem ki nekik az italt. Nem akartam
bevallani magamnak, de hatással volt rám az a szürke tekintet. Elővettem a
kémtechnikákat, hogy megnyugodjak, de nem igazán sikerült. Végül aztán
mentálisan felrúgtam magamat. Ez csak Desh, az Isten szerelmére!
A tálcát magasan a fejem felett vittem, nehogy beleütközzem
bárkibe. Kecsesen manővereztem, de majdnem elejtettem az italokat.
Összeszorított ajkakkal álltam a férfi tekintetét. Mire odaértem, a tekintete
szinte izzott.
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen lassú vagy – jegyezte meg
epésen.
Legszívesebben fejbe vágtam volna a tálcával. Ezt már tudtam
kezelni. A férfi, ha nem nyitotta ki a száját, még engem is le tudott volna
venni a lábamról, de amikor megszólalt, visszaesett a „Desh-szintre”. Tehát
szópárbajokba tudok vele bocsátkozni.
- Ne szólj bele a munkámba – mondtam lapos tekintettel,
ahogy letettem eléjük az italokat.
- Az életben mindenhol ennyire harapós vagy? – kérdezte
incselkedve.
Ha alapból nem is értettem volna félre, az a mosoly
elintézte volna, hogy azonnal a legmocskosabb forgatókönyv jusson az eszembe.
Csak akkor néztem meg igazán, hogy még a mosolya is bűnre, perverz gondolatokra
csábít. És valahogy attól a mosolytól úgy tűnt, mintha minden fantáziámnak, ami
tőle előjön, ő lenne a főszereplője és ura.
- Csak szeretnéd, hímringyó – néztem rá, kiverve a fejemből
az áruló gondolatokat. – Neked ahhoz semmi közöd, hogy mikor és mennyire vagyok
harapós.
Desh mosolya még jobban kiszélesedett. Ez egy kicseszett cápa vagy mi a halál, gondoltam magamban.
- Most is engem harapdálsz – nyilatkoztatta ki érzéki
mosollyal.
Én erre közelebb hajoltam hozzá, hogy az arcunk egy vonalban
lehessen.
- Csak szeretnéd, hogy harapdáljalak – mondtam
kifejezéstelenül. – De megsúgom, hogy a számat soha nem fogom közelebbi
kapcsolatba hozni veled vagy a testrészeiddel. Értve vagyok?
Az arca önelégült lett, amiben mintha lett volna egy kis…
bizonyosság? Szinte alig hittem a szemeimnek. A kis IT zsenink már majdhogynem
készpénznek vette, hogy természetesen
lefekszem vele.
- Soha ne mond, hogy soha – vigyorgott pimaszul.
Az a pimasz arckifejezés szinte kisfiús volt. Bosszantott.
- Akkor mondjam úgy, hogy ebben az életben tuti nem? –
hajoltam hozzá még közelebb.
Fogalmam sincs, hogy miért hergeltem. Az arcunk közel
csóktávolságra volt. Desh szemei a számra kalandoztak, ami úgy tetszett, mintha
a tekintetétől kiszáradt volna. Ellenálltam a késztetésnek, hogy megnyaljam az
ajkaim. Vagy még inkább annak, hogy nyögve kérjem, hogy ő nyalja meg.
- Te sem tudod, hogy mit beszélsz – sziszegte, ahogy az
ajkaimat mustrálta, amik enyhén szétnyíltak.
Ebből az édes kábulatból egy köhögésszerű hang rántott ki.
Frankie állt mellettem, összefont karokkal. Ez úgy hatott rám, mint egy vödör
jeges víz. Azonnal kiegyenesedtem.
- Mi tart ennyi ideig? Kavartok? – kérdezte Frankie
szenvtelenül.
Enyhe pír futott fel az arcomra, de gyorsan el is múlt.
- Vele? Dehogy! Régi ismerős – mondtam, rá sem nézve a
srácra.
- A szívembe tiportál, édesem – sóhajtotta mögülem Desh.
Frankie kapkodta köztünk a tekintetét.
- Randid van, Desh – pillantottam a mellette ülő szőkére,
aki aktívan telefonozott éppen és ha jól láttam, a vodkanarancsát fotózza. –
Hány évessel is? 15?
- Pedofilnak nézel? – emelte meg enyhén a szemöldökét.
Nem a lányt védte, hanem magát. Tipikus. Egy kis mosollyal
végignéztem rajta.
- Elmennél cukrosbácsinak – kuncogtam.
Ez volt a végszavam. Frankie visszaküldött dolgozni, mondván
„eleget enyelegtem a cukrosbácsival”. Az este további része békésen telt.
Reggel kimerülten tértem haza.
- Na, milyen volt a meló? – kérdezte a bátyám, aki egy szál
boxerben nézte a tévét, amikor hazaértem.
A faliórára néztem.
- Warren, hajnali 3 van. Nem kéne aludnod? – kérdeztem
nyúzottan.
Azért tettem fel ezt az életbevágóan fontos kérdést, mert én
is legszívesebben aludtam volna.
- Aggódtam érted – nézett rám szép szemekkel. – Már nem is
virraszthatok a húgom miatt?
- Dehogynem, csak ne legyél fáradt nappal – vontam vállat.
Egy sóhajjal leültem a kanapéra és az erős testhez bújtam. A
bátyám szó nélkül átkarolt.
- Mi volt ma Kevinnel? Halálsápadtan járkált – motyogtam
félálomban. – Ma közelharcot tanultatok, nem?
- Péppé vertem – mondta Warren dörmögő hangon.
Nem láttam a bátyám arcát, de szinte hallottam a büszke
mosolyt belőle.
- Egy zöldfülűt nem nehéz – sóhajtottam.
- Te aztán tudod, hogy kell valakinek az egóját
mikroorganizmus méretűre zsugorítani – morogta.
- Warren, úgyis mindig a nagy és erős bátyuskám leszel –
bújtam a mellkasára.
Pillanatokon belül elaludtam a vállán. Reggel 8-kor ébredtem
fel újra, a szobámban. Gondolom, Warren átvitt, amikor befejezte a tévézést.
Zavarodottan néztem körül. Nem tudtam, hogy hogyan kerültem
oda, de a hálóingem volt rajtam és a késeimet lecsatolták rólam.
- Gondoltam, törnének alvás közben – szólalt meg egy hang az
ágyam mellől, aki viszont nem a bátyám volt.
Apró sikkantás hagyta el a szám, ahogy odakaptam a fejemet.
A párnám alá siklott a kezem, hogy kést szegezhessek a betolakodó torkához, de
legnagyobb rémületemre sehol sem találtam. Henry ült békésen az ágyam mellett egy
pohár gőzölgő teát iszogatva, közben a késsel játszott, aminek a párnám alatt
kellett volna lennie.
- Te meg mi a fenét keresel itt?! – ugortam egyből a
torkának, miközben igyekeztem eltakarni magam.
Úgy tűnt, hogy a srác nem sértődött meg. Nyári melegre
öltözött, ugyanis csak egy atlétatrikó és egy halásznadrág volt rajta, egyik
szürke, a másik fehér színben.
- Már mindent láttam, Sprie, ne szenvedj vele – célzott a
takargatásra.
- Már mindent láttál, de most nincs jogod nézelődni –
sziszegtem neki összehúzott szemekkel, amik megakadtak valamin. – Az az én
bögrém?
Az éjjeli szekrényemre mutattam, ahol egy bögre gőzölgött
hívogatóan. Nagyon finom illata volt.
- Igen – bólintott Henry. – Vettem a bátorságot és csináltam
kávét.
Az én lakásomban
az én kávéfőzőmmel. Vette a
bátorságot, mi?!
- Te viszont teát iszol – mondtam gyanakodva, ahogy
megcsapta az orromat az epertea illata.
Igyekeztem elfojtani a bennem feltörő indulatokat. Azzal semmire nem mennék, ha spontán
kitekerném a nyakát.
- A börtönben igyekeztem minden káros szenvedélyemtől
megszabadulni – vont vállat. – De tudom, hogy imádod a kávét.
A szívemet mintha ez egy kicsit erősebb dobogásra késztette
volna. Emlékezett rá, hogy szeretem a kávét? A női énem kezdett egy kicsit
olvadozni, de ez az érzés olyan gyorsan jött és ment, mint egy szélvihar. Még
mindig gyanakvóan néztem rá.
- Még mindig nem árultad el, hogy mit keresel itt –
dünnyögtem morcos hangon.
A bögréért nyúltam, amibe sunyin beleszimatoltam. Fahéjas
tejeskávé volt egy leheltnyi tejszínhabbal. Pont úgy, ahogy szerettem. Mindig
ilyet csinált nekem régen is. Emlékszem, egyszer egy gyenge pillanatomban
megkértem Warrent, hogy csináljon nekem ilyen kávét. De közel sem volt olyan,
amilyennek lennie kellett volna. A fahéjat túlzásba vitte, a kávé pedig keserű
lett.
- Nem egyértelmű? Készen állok a munkára – mondta ünnepélyes
arckifejezéssel.
Ez visszahozott a merengésből és Henryre néztem. Enyhén
megemeltem a szemöldökömet.
- Miből gondolod, hogy az ügy közelébe engedünk? –
kérdeztem, mire Henry elképedt.
Zavarba jött. Valószínűleg eszébe sem jutott, hogy már semmi
nem olyan, mint ezelőtt. Az előbbi magabiztosságát mintha elfújták volna.
- Hiszen… én vagyok a társad – dadogta. – Nem?
Szomorúan ingattam a fejemet. Mintha az álmait láttam volna
összetörni a szemeiben. Kőszívű szörnyetegnek éreztem magamat, de így volt. Már
nem volt a társam. Én már nem ismertem ezt a Henryt, aki saját magát helyezve
előtérbe megpróbált megölni a kórházi ágyamon.
- Sajnálom, Henry, de nem. Elárultál – mondtam egy picit
lágyabb hangon, nehogy megint felszínre törjenek öngyilkos hajlamai.
Főleg azért aggódtam, mert az éles vadászkésem még mindig a
kezében volt.
- De-de-de, de hát akkor ki az? Ki véd meg? – kérdezte aggódó
fénnyel a szemében.
- Tudok magamra vigyázni – fortyantam fel.
Henry úgy nézett ki, mint egy bátortalan kisgyerek. Tényleg
úgy tűnt, hogy bántja, hogy elutasítottam őt, mint partnert. Miközben az arcát
néztem, felfigyeltem valami furcsára. A tekintetem az ajtómra tapadt, ami
nyitva volt, tehát a bátyám hallott mindent. Viszont akkor miért nem rohan ide
agyonverni Henryt?
- Warren amúgy hol van? – kérdeztem összeszűkült szemekkel
az expartneremtől.
- Ohh, még 7-kor elment – mondta, ahogy belekortyolt a
teájába.
- Hova? – csúszott ki a számon.
- Nem tudom – vont vállat. – De egy csinos, fekete hajú lány
várta a recepciónál.
Hello !
VálaszTörlésLenne egy kérdésem.
Hogyan lehet megoldani hogy csak a fejezetett ítja ki ?
Nekem mindig a fejezetett és az első mondatott írja ki . :-(
A válszt előre is köszönöm.
Mármint amikor rá lehet kattintani a fejezetekre?
TörlésIgen
TörlésAzt úgy lehet, hogy létrehozol egy külön "oldalt" (van a menüben egy olyan, hogy Oldalak) és ott felsorolod a fejezeteket, hivatkozást teszel rájuk
TörlésKééérleeek folytasd úúgy imádom >.<
VálaszTörlésKöszönöm a válaszodat :-)
VálaszTörlés