Warren nekirontott a srácnak, én pedig igyekeztem kikerülni
a tűzvonalból. Tudtam, hogy ez fog történni, ha beengedem Henryt. Utólag is
átkoztam a meggondolatlanságomat, hogy őket egy légtérbe engedtem. Mielőtt
azonban még vér folyhatott volna, valaki közbeszólt.
- Hagyjátok abba, óvodások! – hallatszott egy férfi hangja,
ahogy a levegőbe fura sípoló hang hasított.
Könnybe lábadt a szemem, annyira fájt a fülem ettől a
hangtól. Összegörnyedve kényszerültem térdre. A füleimet fogva néztem fel a
hangforrásra, ami legnagyobb meglepetésemre Desh volt. Egy kis szerkezetet
tartott fejmagasságba. A szobában mindenki ugyanezt a reakciót mutatta, mint
én. Gondolom, Deshnek volt valami füldugója ilyen esetre. Mikor elégedetten
látta, hogy mindannyian a földön fekszünk, megszűntette a hangot.
A fejem zsibbadt, de még ez sem akadályozott meg abban, hogy
nekirontsak.
- Mi a fenét keresel itt?! – szegeztem neki a kérdést
elnyúzott arccal.
- Már nem is szabad eljönnöm, ha szükség van rám? –
kérdezett vissza mosolyogva, miközben tenyere közepét ütögette a kütyüvel.
- Szükség? Rád? Ugyan! – nevetgéltem zavartan. – Minden a
legnagyobb rendben van!
- Igazán? – pillantott mögém, ahol a két férfi még fektében
is kezdett éppen összeverekedni.
Az arcom megnyúlt, ahogy feltápászkodtam. Tehetetlen düh
lépett az előbbi bizonytalanság helyébe. Hihetetlen, hogy éppen Deshnek kell eljönnie és megmentenie
minket! Nagy nehezen odalépkedtem a bátyámhoz és Henryhez, majd elrúgtam minden
fegyvert a közelükből. Alig tudtak mozogni és csak nyöszörögni tudtak a
tettemre.
- Kuss és aludjatok! – morogtam. – Csak ne basszátok szét a
szobámat!
Desh éppen eloldalazott volna a szobám ajtajából, amikor
megragadtam a karját.
- Neked is aludnod kéne, Sprie – tanácsolta egy szívélyes
mosollyal. – Hidd el, ez a hang megkeverhette egy kicsit a belső ritmusodat…
- Nem érdekel – motyogtam magam elé, ahogy Henry is még pár
perce. – Nem érdekel, mert beszélni akarok veled!
Desh kicsit meghátrált a tekintetemtől, ami már félig
eszelős lehetett. Úgy éreztem, hogy mindent egybevéve eddig türelmes voltam.
Kiegyenesedtem és kiropogtattam a csontjaimat. Az IT zseni nézte, ahogy
nyújtózom, a tekintete pedig eléggé fura volt.
- Ha továbbra is így nézel rám, arcon rúglak – közöltem vele
szenvtelen hangon.
- Erőszakos vagy mostanában – állapította meg anélkül, hogy
meghallotta volna a határozott fenyegetésemet. – Mióta nem… tudod.
- Ne pont most kezd, hogy nem mondasz ki csúnya szavakat a
hölgyek társaságában – pillantottam rá, ahogy intettem neki, hogy kövessen a
nappaliba.
Ő szó nélkül követett, majd lehuppant az egyik fotelba, ami
a kanapé mellett volt. Továbbra is vizsgálódva nézett. Olyan érzésem volt tőle,
mintha a lelkembe akarna látni ez a vörösesszőke hajú ördög. Nem törődve a
nézésével megnyújtóztattam a tagjaimat. Igaza volt. A hang csinált valamit a
belsőmmel, mert a belső szerveim mintha görcsben lettek volna. Nagyon rossz
közérzetem támadt ettől.
Viszont ezen körülmények ellenére is levágtam magam a
kanapéra.
- Tehát, kezdjük az elején – mondtam ingerülten. – Mi a valódi
oka annak, hogy itt vagy?
Desh erre csak elmosolyodott.
- Ismersz már, Szellem – vont vállat tűnődve. – Megtaláltuk
az egyik „nyomotokat”, ahogy éppen Vincent számítógépéről próbált adatokat
lelopni.
- Natalie? – kiáltottam fel hitetlenkedve. – Ő a te kísérőd volt!
- Bizony – bólogatott beleegyezően. – Álmomban sem hittem
volna, hogy zsoldos…
- Zsoldos?! – emeltem meg a hangom. – Pénzért kémkedik
magánszemélyeknek?!
- Igen, ma papagájt imitálsz? – idézte vissza az egyik
beszólásomat.
- Te pedig ellopod az ember aranyköpéseit? – vágtam vissza
mellékesen. – Elkaptátok?
- És egyenesen az egyik kihallgatószobába vittük, csak
nektek. De mondott pár érdekes infót, mielőtt rázártuk volna a vasajtót – a
térdeire támaszkodva nézett a szemembe, ebből pedig tudtam, hogy valami
fontosat akar mondani. – Azt mondta, hogy benne van az általatok toborzott,
rögtönzött csapatban.
Az állam a földet súrolta. Erre a húzásra nem számítottam.
- Ugye nem hittetek neki? – szakadt ki belőlem a kérdés.
Ő felvonta az egyik szemöldökét és mosolyogva élvezte, hogy
kétségek közt vergődtem. Annyira meg tudtam volna fojtani, hogy az hihetetlen.
- Én nem hittem neki – emelte ki saját személyét. – Azonban
a többiek nem ismernek annyira titeket, mint jómagam. Ugyanis valahogy a
feltételezés, miszerint ki akartok kerülni az Interpol befolyása alól, ezért
csapatot toboroztok… nem is olyan valószínűtlen.
Tehát nekik is feltűnt ez.
- És ugye nem engedtétek el? – feszültem be a lehetőségre.
- Természetesen nem – eresztett meg egy hitetlenkedő
nevetést. – Felvilágosítottam a kisasszonyt, hogy még akkor sem alkalmaznátok,
ha könyörögne érte.
Erre kiegyenesedtem. Igaza volt, mégis meg akartam hallgatni
az ő érveit is, hogy miből gondolta ezt. Ezért gondoltam, hogy kicsit
megpiszkálom az önérzetét.
- És miért? Azt hiszed, pótolhatatlan vagy? – incselkedtem
egy finom mosollyal.
Desh, a vén ördög (aki alig volt idősebb nálam) csak
vigyorogva hátradőlt. Testén hullámoztak az izmok, ahogy egy ragadozóhoz
hasonlóan helyezkedett el a nappalinkban. Pontosan értette, hogy miért őt választottuk
még régen, ez egyből lejött a testtartásából.
- Nem hiszem, hanem tudom – válaszolt a kérdésemre. –
Natalie a pénzhez hűséges, nem a megbízójához. Én pedig már a pályafutásom
kezdete óta a társatok vagyok, akármilyenek éppen a körülmények. Egyszer sem
vágtalak át titeket és segítettem lebuktatni azokat, akik ezt a meggondolatlanságot
mégis elkövették.
- Ez igaz – helyeseltem. – Ha mégis elárulnál, levágnám a
pöcsödet a tested maradékáról, amit Warren hagyna hátra.
- Ez a másik – mondta enyhe nevetéssel. – Nem akarlak
titeket magamra haragítani.
- Jól teszed – enyhültek meg a vonásaim. – Ezért kedvelünk.
Lojális vagy, mégis megvan benned a vérszomj és az erőviszonyok felmérésének a
képessége.
Desh arca mintha kivirult volna. Egy kis pirosságot véltem
felfedezni az arcán, de biztosan csak a szemem káprázott. Elpirult volna?
Lehetetlen. És mégis, szemei lágyan csillogtak, akár egy megdicsért kisfiúnak.
Kelletlenül elismertem magamban, hogy nagyon édes volt így.
- Hát, köszönöm – vett egy mély lélegzetet, az előző
ellágyult kifejezés az arcáról pedig eltűnt. – Azonban van még más is.
- Más? – értetlenkedtem.
- Igen. Natalie megnevezett még valakit, akinél még
keresgélhetünk – hívta fel a figyelmemet még jobban.
Én bátorítóan előre dőltem. Minden idegszálammal
ráfigyeltem, azonban ez nem tartott olyan sokáig, mint reméltem. Ugyanis úgy
tetszett, hogy a fiúk felépültek. Csörömpölés hangzott a szobámból, így
felugrottam. A hang mellékhatásait szinte már nem is éreztem.
- Szavad ne feledd! – mondtam Deshnek, ahogy a szobám felé
rohantam.
Warren éppen Henryt fojtogatta az ágyamon. Zavartan néztem
előre, mert minden rendben volt a szobám berendezésével. Akkor mi a fene csörömpölt? Az agyamon átfutó zavaros gondolattól
megszédültem.
- Warren, szállj le róla! – úgy csattant a hangom, akár az
ostor.
A bátyám meglepően azonnal hallgatott rám és elengedte az ex-társamat.
Henry is furcsállva nézett rám. Nem szoktam ezt a hangot használni.
- Jézusom, Sprie, tiszta fehér vagy! – sietett döngő
léptekkel a bátyám.
Lépéseket hallottam. A csörömpölés pedig nem innen
származott. Tudtam, hogy ez mit jelentett.
- Semmi bajom! – vágtam rá, ahogy próbáltam fülelni. –
Valaki van még a lakásban.
Mindenki megmerevedett a hír hallatára. Warren szemei
összeszűkültek.
- Mi? – értetlenkedett a nagytestű férfi. – Biztos?
- Teljesen – leheltem.
Desh is megjelent körünkben, kezében pisztollyal és a kis
masinájával, ami azt a fülsértő hangot adta ki.
- A nappali, az előszoba, az erkély és a folyosó tiszta –
jelentette katonásan.
- A szobám kulcsra van zárva, Sprie pedig itt volt velünk a
szobában – sorolta Warren is. – Ez a szarházi behozott még valakit? – mutatott fenyegetően
Henryre.
- Mászva jöttem, nem követett senki – minden tiszteletem a
nem szívesen látott vendégünké.
A szúrós pillantás alatt egy másodpercig sem látszott
megtörtnek vagy zavarodottnak. Állta a testvérem tekintetét, sőt, viszonozta
is! Úgy tűnt, a börtön kicsit megedzette a betolakodót. A perc tört részéig
tökéletes csend szállt a lakásra, lélegzetünk sem csapott zajt, ahogy a
fürdőhöz gyűltünk. Elővettem a kedvenc vadászkésemet, Warren a félautomata pisztolyát,
Henry pedig előhúzott egy bicskát a nadrágjából.
Mindenki fel volt fegyverkezve. Egy közös bólintásra a
bátyám berúgta az ajtót, ami nagy csattanással szakadt ki a zsanérjaiból. A
fürdőben egy meglepődött fiút találtunk, kezei közt egy kis szerkezettel.
- Kevin? – ismertem fel elsőként a szőke srácot, aki most
leginkább egy megszeppent tízévesre emlékeztett, nem egy egyetemistára. – Mi a
fenét keresel itt?
Úgy tátogott, akár egy ponty, ahogy a két nagy férfi (Desh
és Warren) pisztolyt fogtak rá, én és Henry pedig készen álltunk rá, hogy
kifilézzük a pengéinkkel.
- Én csak… én csak… - kezdte volna, de beléfojtottam a szót.
Ugyanis megláttam a korábbi csörömpölés forrását. Az
üvegecske darabokban hevert a padlón, elfeledve. A szám vérszomjas vicsorra
húzódott, ahogy vörös felleg ereszkedett a szemeimre.
- A te érdekedben remélem, hogy az nem a 600 dolláros
fürdősóm volt, amit külön Indonéziából hozattam! – néztem rá haragosan, ahogy
felmértem a kád szélét és rá kellett jönnöm, hogy pontosan az volt az.
Minden férfi immár az összetört üveget vizslatta. Csupán
Warren értette meg, hogy mit jelent ez. A bátyám vigasztalóan simogatta meg a
hátamat. Remegtem a haragtól. Öntudatlanul is a késem hegye Kevinre mutatott,
aki lefehéredett a hangtalan fenyegetéstől, ami belőlem áradt.
Összetörte. Összetörte a fürdősót, amiért nagyon
megdolgoztam. Még csak ki sem volt bontva!
- Én nem akartam… - kezdett volna mentegetőzni, de én nem
hagytam.
- Gyere ki onnan! – sziszegtem halkan.
- Mi? – hebegte a srác.
- TAKARODJ KI A FÜRDŐBŐL! – üvöltöttem torkom szakadtából.
Mindenki összerezzent a hangomtól, Kevin pedig kilőtt.
Pillanatok alatt a nappaliban volt.
- Ennyi hűhó egy fürdősó miatt… - sóhajtotta Desh, mire fenyegetően
néztem rá.
- Az nemcsak egy fürdősó volt, hanem egy emlék! –
dobbantottam a lábammal.
- Emlék… - mosolyodott el. – Ugyan miről?
Egy fal előtt állt. A vadászkésem pedig tövig állt a falba
fél centivel a feje mellett. Ráfagyott az arcára a vigyor. Izzadságcseppek
gyöngyöztek a homlokán.
- Az most mindegy – morogtam. – Kevin, ne menj el!
Ahogy odafordultam a sráchoz, láttam, hogy már az ajtógombon
volt a keze. A felszólításom hatására úgy engedte el, mintha áramot vezettünk
volna bele.
- Én… Én… - kezdte volna megint.
- Mit akarsz? – hasított bele a viszonylagos csendbe a
bátyám hangja.
Erre egy nagyon meglepő fordulat következett be. Kevin
levetette magát a padlóra, egyenesen a szoba közepére. Ez nagyon túlzásnak
számított!
- Kérlek, hadd tanuljak tőletek! – mondta a remegő
emberkupac.
Mindenki nagy szemeket meresztett a srácra. A megalázkodás
és a kérés miatt egyaránt. Tőlünk akar tanulni? Hízelgő és fura volt egyszerre.
- He? – kérdezett vissza Desh kulturáltan, kistányér
méretűre tágult szemekkel. – Tőlük akarsz tanulni? Miért?
Ezt mi is akartuk tudni Warrennel. Elég volt a bátyám arcára
pillantanom és a kérdés olyan tisztán látható volt a mimikáján, hogy majdnem
elnevettem magamat.
- Mert ők a legjobbak – lehelte Kevin átszellemülten.
Folytasd kerleeeeeeek>………<
VálaszTörlésNagyonjooo><