17. fejezet

Marcust nem találtam az este folyamán. Viszont valaki másba belefutottam, akire egyáltalán nem számítottam – a mi kis IT zseninkbe, aki éppen egy csajt fűzött, amikor odaértem a tálcámmal. Természetesen a VIP részben ültek és úgy enyelegtek, hogy hánynom kellett tőlük. Akaratlanul is elgondolkodtam, hogy annak idején mi is így nézhettünk-e ki Henryvel, de aztán arra a következtetésre jutottam, hogy biztosan nem. Mi jóval diszkrétebbek voltunk.

- Üdv, mit adhatok? – közelítettem meg őket.

Desh azonban annyira benne volt a nyálcserében, hogy nem vett észre, a partnere pedig… már vetkőzni akart. Egy nőiesnek nem annyira mondható mozdulattal bokán rúgtam a férfit. Ő feljajdulva kapta fel a fejét a szőkétől, aki lihegve terült ki a székén, felfedve majdnem fedetlen keble halmait. Az IT-zseni viszont egyből saját testét megsértő támadójára figyelt és egyáltalán nem pillantott a felkínálkozó nő felé. Desh mérges tekintettel fordult felém, majd realizálta, hogy én vagyok az.

- Mit adhatok? – ismételtem faarccal.

- Spirit? – kérdezett rá bátortalanul Desh.

Megforgattam a szemeimet. Komolyan, mennyi vállig érő, narancssárga hajú, piercinges lányt ismer, aki bokán mer rúgni egy nála kb fél fejjel magasabb férfit?

- Igen, én vagyok az – feleltem ugyanúgy kifejezéstelenül. – Mondjátok, hogy mit kértek. Még ma lehetőleg.

Türelmetlenül kopogtam a tollammal a jegyzettömbömön, ahogy néztem a srácra. Ő viszont inkább az alakomat csodálta az egyenruhámban.

- Szép vagy – jegyezte meg halkan.

Szinte a lágy zenétől nem is hallottam. Szinte.

- Még a végén elpirulok – mondtam szárazon. – Mit adhatok?

- Egy vodkanarancsot – emelkedett fel a szőke a kiszolgáltatott pozícióból.

Bólintva leírtam, majd Deshre néztem. Ő még mindig csodálkozó tekintettel nézett. Mintha még sosem látott volna. Beletúrtam a narancssárga hajamba és enyhén a fény felé billentettem a fejemet. A hegeim tisztán láthatóvá váltak, fülemben megcsillantak a karikák, ahogy az ajkamban levő is.

- Desh, az istenért, mondd már! – kezdte nyúzni a szőke is. – Vagy rendeljek neked?

Ez úgy tűnt, kizökkentette egy kicsit a merengésből. Egy elnéző mosollyal néztem a szőke felé. Régen rossz, ha a pasinak akarsz italt rendelni.

- Nem kell, bébi. De azért kösz – fordult egy forró mosollyal a nő felé Desh, igazolva az állításomat.

Én csak megforgattam a szemeimet a nő dicsőséges pillantásán, amit felém küldött. A szőkeség tényleg azt hitte, hogy Deshre utazom? Egy köhögésszerű valamivel lepleztem a nevetésem. A nő tekintete egyből felém villant újra.

- Mit röhögsz? – kérdezte meg, ahogy felállt a székéből.

Magassarkúban felért hozzám. Nem lehetett sokkal több 160 centinél, de a lábbelije legalább 10 centivel meg volt magasítva, így majdnem egy szintben voltunk.

- Semmit – vigyorogtam idegesítően. – Csak azon nevettem, hogy éppen vele akarsz kikezdeni.

- Miért, te nem? – érdeklődte meg gyanakodva, összehúzott szemekkel.

A „plázacica arc”. Enyhe csücsörítés, hogy a foga ne legyen rúzsos. A szempillák tökéletes távolságban egymástól, nehogy összetapadjanak. A sok smink miatt olyan arc, mintha valamivel lecsiszolták volna.

- Nem, egyáltalán nem – feleltem színpadiasan a mellkasomra téve a kezemet. – Ha nem lenne muszáj, nem is tartózkodnék vele egy légtérben.

Desh egy gúnyos mosollyal felszisszent.

- Most megsértettél, édesem – borzongott meg a srác. – Pedig legutóbb is olyan jó nyelvcsatát lenyomtunk… azt hittem, az jelentett számodra valamit.

- Desh, azt úgy hívják, hogy szócsata – néztem szúrós tekintettel a férfire. – A nyelvemet nem akarom közelebbi ismeretségbe hozni a tieddel, köszönöm.

A nő hüledezett. Felé kaptam a fejemet és gonoszan elmosolyodtam.

- Ne kapkodj levegő után. Láttam, hogy ti már összeakasztottátok a nyelveteket – mondtam, majd visszafordultam a munkatársam felé. – Szomjas vagy, vagy nem, hímringyó?

- Úgy hívják, hogy férfi, Spirit. És látszik, hogy egy ideje nem találkoztál ilyennel, ezért megbocsátom a nyelvbotlásodat.

- Férfivel találkozni nem csak bibliai értelemben lehet – sziszegtem sértetten. – Esküszöm, ha a stricid lennék, már rég gazdag lennék.

- Ha a stricim lennél, kisajátítanál – állította teljes magabiztossággal.

Felháborodva a magabiztosságán közelebb hajoltam hozzá. Ő továbbra is fura tekintettel méregetett. Alaposan végigmértem a szőkésvöröses hajától egészen a stílusos sportcipőbe bújtatott lábáig. Elégedetlenül csettintettem a nyelvemmel, ahogy a szürke szemeibe néztem újra. Igazán egzotikus megjelenése volt, ugyanis ilyen hajszín és ilyen szemszín ritkán jár együtt.

- Selejtes áruban nem utazom – mondtam, ahogy felegyenesedtem.

Ezzel túllőttem a célon. Szemei villanásán és az arca színváltozásán láttam, hogy beletiportam a férfiúi büszkeségébe, ezt pedig nem fogja annyiban hagyni. Egy szempillantás volt szinte az egész. A szemem sarkából láttam a mozdulatot. Keze felém lendült, én pedig szinte ösztönből válaszoltam. Amikor meg akart ragadni, kitértem a keze elől. Egy kecses mozdulattal megragadtam a csuklóját és hátracsavartam a kezét.

A szőke elnyílt szájjal hátrált el a párosunk mellől.

- Meg akartál támadni? – kérdeztem jéghideg hangon. – Szerencséd, hogy Warren nem látta. Itt helyben kibelezett volna.

A háta mögül is tisztán hallottam a morgását. Egy mérges fújás kíséretében eleresztettem és a pad felé taszajtottam. Ő mérges tekintettel nézett rám, amitől a szürke szemek leginkább viharfelhőkre emlékeztettek.

- Tudom, rumot kérsz – mondtam, ahogy felírtam a jegyzettömbre. – Nagy pohárral, tisztán.

Desh szemei elkerekedtek, ahogy a vállát fájlalta.

- Megjegyezted? – mondta zavartan és megütközötten, sötét tekintettel.

- Úgy csinálod, mintha nem is ismernénk egymást egyáltalán – koppintottam a tollammal a tömbömre. – Mindjárt itt vagyok az italokkal.

Ezzel sarkon fordultam és végeztem tovább a dolgom. Akaratlanul is azon kezdtem gondolkodni, hogy mi lett volna, ha sikerül megragadnia? Mi lett volna a következő lépése? Gondolataimban különböző lehetőségek kezdtek kirajzolódni.

Erődemonstráció? Ugyan. Azzal rég nem próbálkozna – tudja jól, hogy közelharcban esélye sem lenne ellenem.

Erőszak vagy ütés? Nem hinném, mert nyilvános helyen nem jó ötlet verni egy nőt.

Magához rántott volna? Eléggé valószínű.

Esetleg… csók? Itt az agyam elidőzött.

Tagadóan ráztam meg a fejemet. Az biztos nem. Bár el tudok képzelni egy ilyen kicsinyes bosszút a részéről. Valami olyasmi történne, hogy megcsókol, engem ez meglepetésként ér és egyszerűen nem reagálok rá. Elválna tőlem és valami béna szöveget benyomna, hogy „igen, sejtettem, hogy kijöttél a gyakorlatból” vagy „tudtam, hogy nem vagy jó ebben, de hogy ennyire!” és ezeknek a végtelen permutációja. Viszont a csók maga biztosan erős lett volna, hiszen dühből és sértettségből fakadt. Kemény és mégis sima ajka szétnyílna, ahogy a szakavatott nyelve… ÁLLJ!

Mi az Istenről fantáziálok itt?! Gondolatban arcon rúgtam magam, hogy megjöjjön az eszem. Most komolyan Desh csókjára gondolok? És mi ez az érzés, ami a mellkasomban felbugyogóban van? Kíváncsiság. Igen, be kell vallanom, kíváncsi lettem Desh csókjának ízére.

Mitől olyan jó, hogy több nő is a függője lett? Milyen technikát alkalmazhat?

Igen, pusztán tudományos célból érdekel.

Semmi más okom nincs rá, komolyan.

Egy oldalpillantást megkockáztattam a férfi irányába, aki viharszürke szemeivel éppen engem nézett. Szívem nagyot dobbant, ahogy tekintetünk összetalálkozott. Nem mosolyodott el vagy grimaszolt, ahogy vártam. Arcvonásai szinte fenyegetők, szinte vadállatiak voltak. Vonzott ez a veszélyes aura. Hogy nem éreztem ezt még ezelőtt?

Miért nem észleltem ezt a fenyegető légkört a férfi körül eddig?

Ebben a pillanatban úgy tűnt, hogy feláll a padról, végigcsörtet a helyiségen, hogy engem megragadjon és kimondhatatlan dolgokat műveljen velem. Viszont nem tett semmit. Az arca viszont nem változott. Valamiért várakozón feszültek meg az izmaim, akár egy összecsapás előtt. Mi van velem? Eddig még sosem vágytam Deshre.

Mi? Ez honnan jött? Nem vágyom Deshre. Csupán kíváncsi vagyok rá. Igen, ez a megfelelő szó. Semmilyen más érzelem nem fűz az IT zsenihez. Elkaptam a tekintetem és végeztem tovább a dolgom. Éreztem magamon a tekintetét. Olyan volt, mintha egy kamera figyelt volna. Rögzítette a mozdulataimat és a hangomat. Bár biztosan csak a képzeletem játszott velem.

Paranoiás vagy, Spirit.

Felhorkantottam. Hát persze, hogy az vagyok! Mondhatjuk szakmai ártalomnak. Mosolyogva elhitettem magammal, hogyha hátra fordulok, biztos azt fogom látni, hogy Desh majdhogynem közszeméremsértést követ el.

Nem figyel. Minek figyelne?

Felbátorodva megperdültem a tengelyem körül. Aztán megdermedtem. Engem nézett, szigorú arccal. A partnerére nem is figyelt már, láttam a hanyagul odavetett mozdulatokat és szavakat. Áthatóan nézett rám a szürke szemeivel, szívem pedig nagyot dobbant. A torkom kiszáradt, ahogy a férfire néztem. Az aurája úgy vonzott, mint molylepkét a halálos bogársütő fénye.

Mikor lettem ennyire kétségbeesett, hogy kíváncsi lettem pont erre a férfire?