- Warren, nem hittem volna, hogy üzensz a főnöknek! –
mondtam enyhe ingerültséggel a hangomban.
Lelkileg nem voltam felkészülve erre a találkozásra. Várj,
inkább másképp mondom – el akartam kerülni ezt a helyet, akár a pestist. Igen,
kitalálhatod kedves Olvasó, hogy az Interpol központi részében voltunk éppen,
mikor ezek a gondolatok átsuhantak az agyamon. És hogy hogyan kerültünk ide? A
drágalátos bátyám előre ideszólt, hogy jövünk. Desh is itt állt vigyorogva,
ugyanis az éjszakai műszakom után úgy néztem ki, mint egy kimosott párnahuzat.
A kedvem pedig olyan volt, mint egy szögesdrót. Más szóval, bárki nekem ront,
felnyársalom a fenébe.
- Ha nem tettem volna, mindig halogattad volna ezt a
találkozót, pedig tudod, hogy elkerülhetetlen. Csak helyesen cselekedtem – vont
vállat a testvérem, ahogy katonásan állt mellettem.
- Legközelebb nem kéne ennyire erkölcsösnek lenned! –
sziszegtem indulatosan.
Aztán belépett maga a Sátán nagycsuhában. Ösztönösen jött az
arcom helyére a fapofa. Vincent Croisse-al {Kroássz} nem lehetett lazán viselkedni. A
közel 190 centis, lassan 40-es éveit taposó francia férfi úgy sétált be az
irodába, mint király a tróntermébe. Lekerítette vállairól a kabátot és
biccentett a körülöttünk tisztelgő tiszteknek és beosztottaknak.
Mindenki lazított az üdvözlésen, majd Vincent ránk emelte a
tekintetét. Képtelenül kék szemei voltak, mogyoróbarna hajjal (vagyis inkább marron* árnyalatú, ahogy a hazájában
mondják), ami mindig hátrafésülten simult a fejéhez. Azonban a haja túl sűrű
volt ehhez a stílushoz, ezért nem keltett teljesen lenyalt hatást. Átlagos
testalkatú férfi, nem izmos, de azért nem is látható rajta zsírpárna.
Keményvonalú szája ragadozómosolyt rejtett. Enyhén ferde orra utalt zűrös
múltjára, ahogy egy heg is fehérlett a homlokán. Furamód ez egyáltalán nem
csökkentett a vonzerején, csak egy izgalmasan veszélyes érzést kölcsönzött
neki. Mázlista, hogy a hegei nem csúfították el örökre.
- Jó önöket újra látni – üdvözölt bennünket hűvösen.
- Önt is – vette át a szót Warren, mielőtt bármit
hozzávághattam volna a főnökhöz. Itt pedig nemcsak a szavakra célzok. A
mellettem levő asztalon álló lámpa egészen vonzó eszköznek tűnt a képzeletem
kielégítésére. – Csupán lejelentkezünk és már nem is raboljuk a drága idejét…
- Azért várjanak még egy kicsit – szólt közbe, ahogy leült a
székébe. – Nem kérnek esetleg egy kis kávét vagy teát? Ne rohanjanak annyira!
- Elnézést kérünk, de éppen egy forró nyomot követünk –
szóltam közbe összepréselt szájjal és összekoccanó fogakkal. – Csupán Desh
biztosította számunkra az IT segítséget. Ha megengedi, már itt sem vagyunk!
Desh kaján vigyorral adta át a dokumentumokat. Ebben benne
volt minden, amit az e-mail és IP címből ki tudott deríteni. Látszott rajta,
hogy elégedett magával.
- Mit gondolsz, most már elmehetek szabadságra? – szólt be
csípősen, ahogy átnyújtotta a papírokat.
A gúnyt szinte csavarni lehetett a szavaiból, így nem mehettem
el mellette tétlenül. Valamit vissza kellett szólnom, különben az övé lett
volna az utolsó szó.
- Ennyi alapján fel lehet göngyölíteni egy ilyen ügyet? –
sziszegtem vissza. – Én nem hiszem. Tehát ne fuss messzire, édes.
Desh arcára fagyott a vigyor. Leesett neki, hogy mit
mondhattam Daisynek a telefonba. Vette az adást és nem is maradt le a
válasszal.
- Az én drágámnak
bármit – váltott mézesmázos hangra, ahogy Vincent furcsálló tekintettel meredt
ránk. – Tudtam, hogy féltékenykedő típus vagy, de hogy ennyire?
Olyan rejtett tartalom bújt meg ebben a mondatban, hogy
szinte éreztem a pofont az arcomon. Mérget vettem volna rá, hogy az arcom akár
fel is gyulladhatott volna szégyenemben.
- Nyald ki, Desh – néztem a szemébe, miközben próbáltam az
arcomba szökött vért újra normális mederbe terelni.
- Csak szeretnéd, vénkisasszony – úgy nyalta körbe a szája
szélét, akár egy nagymacska. – Talán majd egyszer összejön.
A gondolat kétértelműsége elhatolt az agyamig és ott
felháborodás támadt. Azonban akaratlanul is megjelent lelki szemeim előtt a
kép. Szinte természetellenesnek hatott.
Warren szólt bele a beszélgetésbe, mielőtt visszavághattam
volna.
- Ahogy a húgom említette, már megyünk is – ragadott meg a
pólómnál fogva a testvérem és szabályosan kirángatott.
Az IT zseni pedig csak állt ott és vigyorgott, keresztbe
tett karral. Gyors távozásom viszont nem akadályozott meg abban, hogy még egyet
beintsek neki és eltátogjam szépen artikuláltan a „Baszd meg!” szókapcsolatot.
Furán néztek ránk a mellettünk elhaladó alkalmazottak, ahogy
a bátyám szinte a levegőben tartva hozott ki az épületből. Úgy éreztem magamat,
mint egy kölyökmacska, akinek a grabancát megragadta egy nagyobb állat.
- Nem is tudtam, hogy bejön neked Desh – mondta Warren,
ahogy kijutottunk a székházból.
Letett, de én egyből meg is szédültem a mondanivalójától.
Hitetlenkedve fordultam felé. Bosszúsan kifújtam a szememből az egyik
narancssárga tincsemet, majd zöld szemeimet a bátyámra szegeztem. Nem tudtam,
hogy fordulhatott ez meg a fejében egyáltalán.
- Azért nem tudhattad, mert nem is jön be! Miről beszélsz?!
– támadtam neki halkan.
Az utcán már így is furcsálló tekintetek követtek bennünket.
Ezt már megszokhattuk a külsőnk miatt, azonban a mostani tekintetek a hangerőnk
miatt voltak.
- Ja, csak úgy civakodtok, mint az öreg házasok – fejtette
volna ki még bővebben is, azonban én közbeszóltam.
- Csak irritál, ennyi – ellenkeztem teljes erőbedobással. –
Ne is képzelj ebbe többet!
A bátyám megragadta a felkaromat és szembeperdített magával.
Az arca olyan volt, akár egy szobor, határozott és erős arcéle kiugrott. Szinte
félelmetesnek volt mondható. Valamiért azok a nagy szobrok jutottak eszembe
róla a Húsvét-szigeteken.
- Sprie… nekem sem kellemes ezt a témát felhozni – kezdte
szinte sziszegve. – De nem mehetek el amellett, hogy akárhányszor összefutsz
Deshsel, mindig oda lyukadtok ki, hogy szexuális sértésekkel dobálóztok.
Szexuális sértések? Értetlenül néztem a testvéremre, aki
valamiért hihetetlenül zavarba jött. A vörös foltok megjelentek a nyakán és
terjedtek egyre fentebb. Szinte hangtalanul könyörögtem, hogy fejtse ki, amire
gondolt. Menthetetlenül saját kíváncsiságom hálójában vergődtem. El nem tudtam
képzelni, hogy mit ért „szexuális sértések” címszó alatt. Tovább sétáltunk,
azonban egyre csak bámultam Warrent.
- Miféle szexuális sértések? – kérdeztem rá, ahogy
befordultunk az utcánkba.
- Ennyi idő után reménykedtem benne, hogy elfelejtetted –
sóhajtott a bátyám.
- Exkém vagyok, nem ebihal, Warren – húztam el a szám. –
Szóval, kibököd még ma?
- A lényeg, hogy nem tetszik, hogy Deshnek mondod, hogy
„nyald ki” vagy „kapd be”, mert még bátorításnak veszi. Honnan tudod, hogy
egyszer nem un rá a civil nőkre és nem kezd el csemegézni a magunkfajtából?
Akkor te leszel az elsődleges célpontja, Sprie. Én pedig nem akarok
gyilkosságért börtönbe menni – fejtette ki a testvérem a meglehetősen paranoiás
elméletét.
- Warren – vettem egy nagy levegőt – Deshnek eszében sincsen
hozzám nyúlni. Ezt már nemegyszer értésemre adta. Ha másképp lenne, akkor is
lekoptatnám, mert magánügyet nem keverünk a munkával.
Ahogy ezt kimondtam, tudtam, hogy álszentnek tűntem. Egy
nagyon nagy kivétel lebegett a fejem felett, akár az a bizonyos pallos. És a
bátyuskám keményen megragadta és kíméletlenül le is sújtott vele.
- És akkor Henry hogyan…? – kezdte volna a testvérem,
azonban a tekintetem a torkára fagyasztotta a szót.
Nem akartam Henryről hallani. Nem most, hogy azt mondta,
kijön a börtönből. A kezem megreszketett a gondolatra. Féltem a férfitől, aki
annak idején megpróbálta elvenni a szívemet és az életemet. Sajnos az egyiket
sikerült is.
- Fiatal fruska voltam – sziszegtem. – Pont. Nem óhajtok
róla beszélni.
- Megértem, Sprie – vágta rá Warren. – Miatta hoztad ezt a
szabályt, ugye?
A mosolyom fájdalmassá vált. A bőröm nyirkos lett, bár mérget
vettem volna rá, hogy nem a fejünk felett ragyogó nap hatására. A sok ember
miatt sem válhatott ennyire párássá a levegő, bár New Yorkban bekövetkezhetett
az ilyesmi.
Az agyam legsötétebb zugainak valamelyikéből előmászott egy
emlék, amire nem akartam emlékezni. Ne érts félre, nem volt kellemetlen, sőt…
ez volt az egyik legszebb emlékem. Ez azonban Henryhez kötött.
- Jó reggelt, napfény!
– köszöntött egy férfi az étkezőben, ahogy beléptem.
Meztelen lábujjaim
begörbültek a hideg csempétől, ezért a tekintetemmel egy papucsot kerestem,
amit meg is találtam. Gyorsan beleléptem és csupán akkor mentem oda a férfihez,
hogy egy csókkal köszöntsem ezen a szép reggelen.
- Jó reggelt –
köszöntem álmos hangon. – Csak tudnám, mitől ilyen puha a hajad… Egyszerűen megveszek
a tapintásától!
Mondandómmal
párhuzamosan az ujjaim között morzsolgattam az említett testrészt.
- Az nekem csak jó, ha
megőrülsz érte – mondta és hirtelen belecsókolt a tenyerembe.
Melegség kúszott az
arcomba, ahogy megéreztem a tenyeremen a nyelvét. Egy pillanatig tartott
csupán, én viszont pironkodva hajtottam le a fejemet. Henry csak elmosolyodott
azzal a nyílt és őszinte szemeivel és a hófehér fogaival, nekem pedig
hatalmasat dobbant a szívem. Még soha senkit nem láttam ilyen jóképűnek, mint most
őt.
- Olyan édesen
reagálsz – mondta, ahogy a csípőmet átkarolta, ugyanis ő ült, én pedig neki
kartávolságon belül álltam. – Még mindig olyan szégyenlős vagy velem, pedig ma
reggel is csupán az én ingem van rajtad. És ha jól tudom, alatta csak egy apró
bugyi van…
- Ne hozz még jobban
zavarba! – nyögtem, ahogy a hajába fúródtak az ujjaim és az arcát a hasamnak
nyomta, úgy ölelt.
Egy könnyed nevetéssel
azonban elhúzódott. Szemeiben férfiúi elégedettség csillogott, ahogy
végighordozta rajtam a tekintetét. Incselkedve meghuzigálta az inget, ami
tényleg az övé volt.
- Gyönyörű vagy… -
motyogta. – Szeretnélek minden reggel így látni.
- Ez egy kicsit
túlzás, nem? – lepődtem meg. – Hiszen alig vagyunk együtt 4 hónapja…
- Ha rajtam múlik,
Spirit, soha nem eresztelek el. Örökké te leszel az én királynőm.
Örökkön-örökké…
Ez az édesbús emlék majdnem kicsalta egy-két könnycseppemet
a rejtekéből.
- Igen, miatta – válaszoltam a feltett kérdésre. – Neked is
vannak ilyen sebeid, tudod, miről beszélek.
- Így van – bólintott a bátyám rezignáltan. – Ha egy
magadfajtával kezdesz, semmi nem lesz ugyanolyan.
Én csak egyetértésként bólintottam. Ilyen nosztalgikus
hangulatban nyitottunk be a tömbházba, ahol laktunk. Daniel mosolya beragyogta
az egész hallt.
- Szép napot, Daniel – mondtam mosolyogva, ahogy poénkodva a
kezemmel eltakartam a szemeimet. – Ilyen nagy mosolytól meg lehet vakulni. Kár,
hogy nem hoztam a napszemcsimet!
A portás elnevette magát a kijelentésemen. Warren csak
sötéten bámult maga elé.
- Öröm látni téged, Spirit – viszonozta az üdvözlésemet. –
Azért vagyok boldog, mert sikerült törlesztenem a diákhitelemet! Szabadnak
érzem magam!
- Meghiszem azt! – csaptam a pultra, amitől Daniel
megrezzent egy kicsit. – És honnan szedtél annyi pénzt?
A fiú nagy szemeket meresztett rám, ahogy ez a kérdés
kicsúszott a számon. Azonban nem tudtam uralkodni magamon. Ugyanis
utánanézettem a kölyöknek Szikla által. Daniel családja nem volt éppen jómódú,
a portás meló pedig nem hiszem, hogy túl sokat fizetne.
- Spóroltam direkt erre – mondta bizonytalanul. – Hirtelen jött
a kérdés…
- Elnézést kérünk, a látszat néha csal – vette a szót
Warren. – Ma a húgom egy kissé érzelmileg labilis.
Daniel meglepődött, én pedig a fogaimat kezdtem csikorgatni.
Vadállatként kaptam a fejemet a testvérem felé, akinek bocsánatkérés
tükröződött a szemeiben. A fejemben egymást kergették a gondolatok. Adieu**,
józan gondolkodás és hideg megfontolás! Nem tudom, hogy az előbbi emlékek
hatására vagy az elmúlt napok stressze miatt, de kiszabadult belőlem az őrült
nőszemély, aki nem törődik azzal, hogy miket mond és hogyan.
- Most biztosan bolondnak nézel – fordultam újra Danielhez,
aki hátrahőkölt, ugyanis levettem a kendőmet, amivel eddig az arcomat
takargattam. – Mint láthatod, kissé labilis vagyok, ahogy a testvérem is
mondta. Kicsit dilis vagyok ilyenkor, tudod… Hiszen nő vagyok, nem? Jogom van
ehhez! Néha a hormonjaimtól megbolondulni és randalírozni egy kicsit – a hatás
kedvéért közelebb hajoltam a portáshoz. – Annyira kedvem lenne egy kicsit beléd
mélyeszteni a fogaimat. Tudod, egy kis tipi-tapi meg ilyenek… Már jó régen volt
utoljára, hogy… tudod… kieresztettem volna a gőzt, így úgy érzem, kezdek becsavarodni.
Ráadásul itt van ez a faszfej is, aki úgy játszadozik velünk, mint a bábukkal.
Valamiért azonban perverz vágyat érzek arra, hogy megalázzam és aztán jó
keményen meglovagoljam. Éreztem a testét és azt mondom, hogy istenem, milyen jó
pasi lehet! De ő a rosszfiú, így nincs mit tenni. Helyettem majd a rabtársai
fogják kiélvezni, ebben biztos leszek, hacsak nem ölöm meg előbb. Mert ez is
benne van a pakliban…
Legalábbis ezt akartam tenni és mondani. Azonban az ösztönös
részem felett sikerült visszanyernem az uralmamat. Mielőtt kicsúszhatott volna az
előbbi szóáradat a lepcses számon, összeszorítottam az ajkaimat, majd szinte
sziszegve fordultam Daniel felé, kendővel az arcomon.
- Igen, Warrennek igaza van – sóhajtottam fáradtan. – A fejem
is hasogat. Egyszerűen nem bírom!
- Javaslom, hogy siessünk fel a lakásba. Aludnod is kell egy
kicsit – segített ki a bátyám.
Daniel a legjobb kívánságairól biztosítva minket köszönt el
tőlünk, mi pedig felszáguldottunk a lakásba. Ledobtam az aktakupacot, amit Desh
adott, majd ránéztem a listánkra. Túl sok a szál, de végig kell járnunk mindet.
Mivel még semmit sem tudunk, ez szükséges. Tudtam, hogy sok időt
elvesztegettünk, így kettéosztottuk a munkát.
- Én foglalkozom a kémiai nyomokkal, a Sideline-beli
ügyekkel és az álcázással – jelentettem be, ahogy végignéztem az összeírt
cuccokon. – Ezekhez van közvetlen forrásom és hozzáférésem.
- Akkor nekem marad az Interpol cuccok nagyrésze – mondta Warren.
– A mai műsorod után én is egyetértek azzal, hogy én menjek oda. A csapattoborzást
meg majd úgyis megoldjuk…
Én csak bólintottam, ahogy a bátyám felvázolta a terveket.
Másnap el is kellett indulnunk a nyomok után. A nap hátralévő részében
elvonultunk, ki-ki a saját dolgára. Nekem most volt időm, hogy átnézzem a
nyomokat, amiket Warren talált az előző bűntény helyszínén.
Mit ne mondjak, nem volt túl sok. Hozott egy kis földmintát,
valami kristályt és… vért? A lélegzetem is elállt a kis alvadt lemezkéktől. Ez
alvadt vér volt. Ha sikerülne ebből valamilyen mintát kihozni, onnan
gyerekjáték lenne megállapítani a tettes személyazonosságát. Egyből az alvadt
vér fölé hajoltam és elkezdtem kémiai anyagokkal reagáltatni.
A lelkesedésem nem volt hosszúéletű. Ugyanis megállapítható
volt, hogy a tetthelyen felmostak - vagy
legalábbis valamilyen vegyszerrel megpróbálták eltávolítani a foltot, így a vér
szerkezete menthetetlenül szétzilálódott.
Ismét idejutottam. Sehova. Nem baj, nyugtatgattam magamat.
Valamelyik nyom biztosan vezet valahova. Ha mást nem is, a táskámat beküldöm az
Interpol vegyészeinek, hátha tudnak vele valamit kezdeni. Ezekkel a
gondolatokkal meg sem néztem a többi nyomot, hanem egyszerűen rácsuktam a táska
fedelét a mintákra. Túl ideges voltam és túlságosan stresszes. Fogalmam sincs,
hogy miért állt belém hirtelen ennyi érzelem, azonban ez egyáltalán nem volt az
ínyemre.
- Mi van velem?! – motyogtam magamnak, mint egy elmebeteg.
Magamba roskadva ezen gondolkodtam az asztalomnál ülve,
azonban hirtelen hang ütötte meg a füleimet. Halk kaparászás hallatszott az
ablakom felől. Bizonyára egy galamb. Más nem lehetett, hacsak egy szomszéd
macska át nem szökött az ablakpárkányomra. Aztán határozott kopogás rázta meg
az érzékeimet.
A fejemet a hang irányába kaptam, az arcom pedig megnyúlt a
meglepetéstől. Ahogy tudatosult bennem az ablakomban csüngő személy kiléte,
kivert a hideg veríték. Lesápadva néztem a barna tincseket, amikről folyt az
izzadság. Az erős kezeket, amik a gravitációnak ellenállva tartották a nagy
testet. És az őrülten csillogó, mélybarna szemeket.
- Henry… - jött a számra a neve.
Felálltam a székemről és a falig hátráltam. Henry úgy kapaszkodott
az ablakomba, ahogy egy pók. Egy nagy lendülettel felkapaszkodott az ablakom
mélyedésébe, majd a az ablakom tetejénél levő lemezbe, amit külön felrakattunk,
hogy ne süssön be a nap annyira reggelenként. A teste kitöltötte a látómezőmet, illetve az
ablakomat is.
Csak nézett engem az ablak túloldaláról. Engem pedig a
gutaütés kerülgetett.
*marron (francia) = gesztenyebarna
** Adieu! (francia) = Viszontlátásra!
FOLYTASD FOLYTASD!!!! >.< Minél hamarabb
VálaszTörlés