11. fejezet

- Desh, ne szórakozz! – sziszegtem a telefonba, ahogy a személyzeti mosdóban mérgesen járkáltam, szinte ösvényt vágva a csempébe. – Kellesz ahhoz, hogy fel tudjuk ezt göngyölíteni. Csak egy IP-címet kellene lecsekkolnod!

- Bocs, most szabadságon vagyok – sóhajtotta a készülékbe, én pedig majdnem a falhoz vágtam a sajátomat.

Kínos csend telepedett közénk. A füleim azonban megrándultak egy gyanús hangfoszlányra. Egy női hangot hallottam a háttérben. Egy pillanat volt csupán, azonban tisztán kivehető volt. Dühös lettem, a tükörben pedig láttam a sebemet elfehéredni.

- Nővel vagy – nem kérdés volt ez az én számból. – Két dugás között igazán végezhetnéd a munkádat is!

- Ne légy olyan dühös azért, mert nekem kijut olyasmi, ami neked nem – ez szíven talált, de nagyon.

A torkomból morgás tört fel, ahogy a testemet hullámokban öntötte el az indulat. Hogy lehet ennyire… bunkó?! Magamban elhordtam mindennek. Nem vesztettem el tőle a fejemet, sőt!  A düh jeges kézzel szorította a belsőmet, ráfagyasztva a hátborzongató mosolyt az arcomra. Szinte pára szállt fel a számból, ahogy ismét szóhoz jutottam.

- Desh… - szinte sziszegtem a nevét. – Beszélhetnék a partnereddel?

A férfi nem vette észre a hangulatomban bekövetkező drasztikus változást. Ez eszembe juttatta, hogy miért is nem ment át a kémvizsgán – soha nem tudott olvasni a jelekből.

- Fogalmam sincs, hogy mit akarsz mondani Daisynek, de ha ez minden vágyad… - motyogta olyan „nem értem a nőket” hangon. – Én elmentem zuhanyozni.

- Csináld csak – jegyeztem meg hanyagul.

Hallottam, ahogy a műköröm nekiütődött a telefonnak. Természetesen Desh soha nem változik. Ismét egy városi plázacica apartmanjában mulatja az időt. Kész közhely. Hánynom kell tőle.

- Igen? – hallottam az ismerősen magas, tipikus hanghordozást, amit csak ezek a nők képesek kiadni és még egy hangszoftver sem tud hasonlót sem generálni. – Itt Daisy beszél.

- Hali, Daisy – igyekeztem a nőiesebb hangomat elővenni, ahogy a repedezett körmeimet nézegettem és próbáltam magam beleélni a szerepbe. – Éppen Desh-cicával hancúroztatok?

- Mi köze hozzá?! – sipította a telefonba, amitől hirtelen el kellett tartanom a fülemtől a készüléket, nehogy beszakadjon a dobhártyám. – És ki maga?!

Meg is sértődhettem volna a magázáson, de úgy döntöttem, hogy ezt éppen nem veszem figyelembe. Így is már elég dühös voltam.

Úgy vártam már ezt a kérdést! Egy nagy, drámai lélegzetvétel után kiszakadt belőlem a válasz.

- Ó, szívem, én csupán Desh felesége vagyok – vittem le a hangomat a „karcosan szexi” tartományba, majd egy kis megfáradt fennhangot adtam a mixhez, ahogy folytattam. – Tudod, a kislánya mindenképpen beszélni szeretett volna az apjával azok után, hogy napok óta színét sem láttuk. Szegénykém álomba sírta magát, miközben megpróbáltam elérni ezt a semmirekellőt. De most már legalább tudom, hogy hol van…

Daisynek a torkán akadt a hang, tisztán hallatszott a készülékből.

- De hiszen… nem volt rajta gyűrű – suttogta a mobilba, mintha összeesküvők lennénk.

- Ez csak azért van, mert már párszor ezt eljátszotta. Csak a lányunk miatt nem váltunk még el…

- Ez szörnyű! – kapott levegő után Daisy.

- Bizony. Pedig már megpróbáltam mindent, hogy megmaradjon nálam… - itt én sóhajtottam fel. – De semmi nem használt. Edzőterembe is járok, gyereket is szültem neki és még mindig úgy nézek ki, mint egy húszéves. Én mondom, nem lehet sehol maradásra bírni…

Csend honolt a vonal másik végén. Szinte láttam magam előtt, ahogy a festett szőke haját idegesen birizgálta, miközben mérlegelte az információkat, amiket óvatosan adagoltam neki. Azonban olyan választ adott, amit csak az ostobábbak mertek.

- Hát, biztosan szebb vagyok magánál, így képes leszek megtartani! – mondta magabiztos hangon, mint aki biztos a dolgában. – A tegnap este bebizonyította, hogy szeret. Csináltuk minden pozitúrában és eddig még másnak nem engedtem meg, hogy… tudja… tiltott módon is csináljuk. Bízom benne és nem ingathat meg.

A torkomat nevetés csiklandozta, de nem szabadott megfeledkeznem a szerepemről – ami történetesen egy sokat tapasztalt feleség, aki csak magára számíthat a gonosz férjével szemben.

- Az érintőképernyős telefonja van nálad, ugye? – kérdeztem hamiskás mosollyal. – Keress a galériában egy Szellem nevű mappát. Ott láthatsz rólam képeket.

Tudtam, hogy a kíváncsiság fog győzni. Persze ehhez kellett annyi háttérinfó, hogy tudjam, hogy Desh telóján van rólam kép. Tudtam, hogy vannak, mert azóta is szeret bizonyos képekkel heccelni, így arra következtettem, hogy rengeteg van neki lementve. Mondjuk, azóta is rejtély a számomra, hogy miért szeret engem ennyire fotózni. Ráadásul az önjelölt Casanova rendkívüli fotókat csinál, komolyabb hobbija a fényképészet. Ha nem lenne az egyik legnagyobb IT fejes az Interpolnál, szerintem fotós is lehetne.

Amíg vártam, hogy megnézi, addig szemügyre vettem magam a tükörben. A pókháló persze elcsúnyított, de az arcom anélkül nem lett volna olyan vészes. Utálom a sminkeket, ez a nő pedig valószínűleg púdert eszik reggelire is. Még jóindulattal is egy 10-es skálán 7-es lennék, persze a hegek nélkül. Mérlegelésemet egy fulladásos roham hangja szakította félbe, ami a telefonból jött.

Megtalálta a képeket.

- Ez te vagy?! – hüledezett. – Tuti, hogy csalás! Ilyen bőre nincs senkinek!

- Melyik kép az? – kérdeztem puszta kíváncsiságból.

- Fehér ruha, szerintem menyasszonyi. Na ne… ez az esküvőtökön volt?! – láttam lelki szemeim előtt a tágra nyílt szemeit.

- Hosszú a hajam? – érdeklődtem felőle.

- Igen! – vágta rá. – Gyönyörű…

- Akkor az nem az esküvőnk. Valószínűleg inkább az évfordulónk, ahol szintén tartottunk egy szertartást, mintha újra megesküdtünk volna – találtam ki menet közben a részleteket.

Természetesen tudtam, hogy melyik képről volt szó. Az is egy beépülés volt a részemről, mégpedig menyasszonyként kellett parádéznom egy felvonuláson. Desh segített az előkészületekben, így pár fotót készített is rólam "emlék" gyanánt.

A vonal másik végén csend honolt, csupán a lány szaggatott légzését hallgattam. Tudtam, hogy nem fog rákérdezni arra, hogy hány éve tart már a kapcsolatunk. Információtúladagolásban volt része az utóbbi pár percben, így ezt majd időbe telik feldolgozni neki.

Megadtam neki a végső lökést.

- Engem elhagyott, pedig egy lányt is szültem neki – suttogtam, akár az a bizonyos kisördög az ember vállán, ahogy ő a kétségbeesett hangján visítozott. – Akkor téged hogyan tenne lapátra, hm? Menekülj, amíg tudsz, mert elveszi a szíved és nem kapod vissza soha! Ne maradj egyedül, mint én!

Egy sikkantással megszakadt a vonal. Faarccal néztem a mobilomra, ahogy letettem a pultra. Lehet, hogy egy kicsit túldramatizáltam a végére. Na mindegy! Már csak idő kérdése az egész.

A biztonság kedvéért betuszkoltam a kötényembe a készüléket, hogy észrevegyem, ha a mi kis IT profink visszahív. Felfrissítettem magamat és visszamentem dolgozni.

- Hol voltál? – támadt nekem Frankie, ahogy kijöttem a helyiségből.

- Kicsit összeszedtem magamat – védekeztem egy amolyan „én is nő vagyok” pillantással.

- Hallottam, hogy telefonáltál – mondta félvállról. – Egy kislány, hm?

Ez gond. Hallotta, ahogy bekamuztam a csajnak, hogy gyerekem van. Tudtam, hogy mit kell tennem. Ez a taktika már rengeteg bajtól megóvott. Ezt tanuld meg te is, kedves Olvasó – sose próbálj egy ilyen hazugságot hosszú távra tervezni. Nem fog sikerülni, illetve idővel még rosszabb is lesz, a következményekről nem is beszélve.

- Az egyik férfibarátom mostanában túlzásba viszi a hölgyekkel való ismerkedést – fejeztem ki magamat szépen, amin Frankie elmosolyodott. – Most éppen elriasztottam az egyik ilyen csajt, aki rá akart akaszkodni.

- Á, a szingli anya taktika? – nevetett fel a felettesem, aranyos arca szinte sugárzott. – Szakállas trükk, de még mindig működik.

Én csak helyeselni tudtam.

- Talán te is használtad már? – kuncogtam a markomba, akár egy ostoba tinilány.

Frankie erre gondolkodópózt felvéve sétált tovább előttem.

- Őszintén, melyik nő nem használta már valamilyen formában? – tette fel a költői kérdést. – A válaszom igen.

- Tényleg? – kérdeztem vissza kíváncsian. – Hogyhogy?

- Ez egy igen hosszú történet – révedt el a tekintete, ahogy hátrafordult hozzám. – Egyszer majd elmesélem, de most nem alkalmas rá az idő.

- Szavadon foglak – bólintottam megértően.

Benyitottunk a VIP terembe és Frankie utasítására elkezdtem összeszedni a kiürült poharakat és az asztalokat elkezdtem törölgetni. Ahogy elmélyülten végeztem a munkámat, egy ismerős arc úszott be a látóterembe. Csak egy oldalpillantás volt az egész és meg is láttam teljes valójában – Marcus Rictren. A férfit nem lehet egykönnyen elfelejteni hosszú hajának és olajbarna bőrének köszönhetően. Ezek az egzotikus jegyek csak még kiemelkedőbbé tette a többi férfival szemben, ez pedig majdnem már a veszélyes tartományba csúszott.

- Nocsak, kiszemelted Marcust? – lépett oda mellém Frankie.

Egyetlen kérdésem van: honnan tudta, hogy a férfit figyeltem? A felettesem egyre hátborzongatóbbnak tűnt, ami az emberek kiismerését illette. Vagy ilyen rossz kém lennék? Azt nem hiszem!

- Dehogyis szemeltem ki! – egy nevetésszerű hangot hallatva reagáltam a kérdésre. – Értelmetlen lenne!

- Pedig kérdezősködött felőled – jelentette ki gonoszkodó hangon. – Egyetlen alkalommal helyettesítenek és ez a férfi egyből lecsap a szegény lánykára. Ezt már lassan vehetném sértésnek is tőle!

A mondandójának a második felét elengedtem a fülem mellett, csak az első felét ítéltem fontosnak.

- Miért kérdezősködött? – csodálkoztam a lány szavain. – Biztosan nem rám gondolt!

- Tényleg? Idézem, „egy narancssárga hajú lány, akinek piercingjei vannak és a beceneve Narancs”. Konkrétan ezt mondta. És nyakamnak a rozsdás bökőt, ha ez nem te vagy – mondta gesztikulálva, ahogy a kezembe nyomott egy tálcát, rajta pár pohárral. – Menj, szolgáld ki őket!

Csak pislogni tudtam erre az utasításra. Ő egy finom lökéssel utamra indított az említett asztal felé, a lábaim pedig az agyamtól teljesen függetlenül vittek el odáig. Marcus természetesen nem volt egyedül. Rajta kívül még egy férfi volt vele és három koktélruhás szépség. Az egyik úgy ült a férfi oldalán, mintha ő lenne maga a királynő.

Akaratlanul is megvető mosolyra húzódott a szám. Ki nem állhatom az olyan nőket, akik a párjukon keresztül szereznek maguknak hírnevet. Nem is beszélve arról, hogy a nő úgy viselkedett, mintha Marcus az ő prédája lenne, holott a nyakamat tenném rá, hogy az ügy éppen fordítva történt.

- Szép estét! – mosolyogtam a legragyogóbb vendéglátós mosolyommal az asztaltársaságra. Nem nagyon lehettem szimpatikus, mivel a nők lefehéredtek a fogas vigyoromtól. - Meghoztam az italokat!

A tálcát egy kézzel egyensúlyoztam, ahogy levettem róla az egyik poharat és beleszimatoltam.

- Drága évjáratú desszertbor – pillantottam körbe. – Kinek adhatom?

Így játszottam el az összes többi itallal is. Marcus itala a legutolsó volt, de azt szimat nélkül is tudtam. Dupla whiskey jéggel. Mindenki elé odatettem a rendelését, majd egy biccentés kíséretében visszamentem Frankiehez, aki éppen a pultnál italokat kevert.

A lány felemelte a fejét és huncut mosolyt villantott rám.

- Téged figyel – mondta. – Elbűvölted.

- Ugyan, mivel? – horkantottam megvetően. – Nyomába sem érek annak a három nőnek.

- Mármint a luxuskurváknak? – vihorászott a felettesem. – Ezt senki nem is várta el tőled…

Szemeim kikerekedtek, ahogy észrevétlenül hátrapillantottam a fent említett nőkre. Nem tűntek kétes erkölcsűeknek, illetve sarkon állónak sem.

- Ez a foglalkozásuk? – értetlenkedtem.

- Nem, de bárkivel lefekszenek, akinek elég vaskos… - itt a mondatot pár pillanatig hagyta a levegőben lengeni, mint egy kötelet, amibe a piszkos fantáziám belekapaszkodhat – a pénztárcája. Ugye érted, mire gondolok?

- Persze – bólintottam mosolyogva.

- Akkor jó – mondta Frankie elkomolyodva. – Ne is hasonlítsd magad hozzájuk.

Ekkor valami megváltozott. A nyakamat egy meleg lehelet simította meg, majd egy férfi illata csapott meg. Imádtam ezt az aromát. Általában elég érzékeny az orrom az ilyen pacsulikra, azonban ez egyáltalán nem volt fullasztó.

- Kihez ne hasonlítsd magad? – súgta egy hang a fülembe.

Marcus.

- Narancs egy egyéniség – fejtette ki a felettesem. – Ő nem is hasonlíthatna senkire sem.

Egyből rávágtam volna, hogy téved. Sok szerepben tetszelegtem már és kitűnően tudtam beolvadni. Azonban ezúttal Frankienek igaza lehetett – a mostani énemmel nem nagyon lettem volna képes elvegyülni az átlagos emberek közé.

- Ebben igazad van, Boszi – mondta Marcus, ahogy hátrébb lépett tőlem. – Narancs minden, csak nem átlagos.

Megremegtem a szavai hatására. Nem tudtam olvasni a hangjából, ez pedig aggasztott. Meglepődtem, hogy ennyire tudni akartam a férfi véleményét magamról. Ahogy egy frappáns válaszon törtem a fejem, elkezdett rezegni a zsebemben a mobil.

Desh időzítése ezúttal a lehető legjobb volt. Egy halk bocsánatkéréssel kimentettem magamat és felkaptam a telefont.

- Ó, szia Desh! – szóltam bele édes hangon.

- Mit mondtál Daisynek? – kezdett bele egyből. – Mire lezuhanyoztam, házasságtörő disznónak és lelketlen pöcsnek tartott. És ne próbáld bedumálni, hogy nem te tömted tele a fejét mindezzel!

- Nem próbálom – mondtam kifejezéstelen hangon. Desh megütközött a könnyű győzelmen, ezért még egyszer megismételtem a tényt. – Én beszéltem tele a fejét.

- És miért is tetted ezt? – várt magyarázatot, ahogy túltette magát a tényeken.

- Hogy legyen egy kis szabadidőd – válaszoltam közömbösen.

- Szabadidő?

- Igen – helyeseltem bólogatva, ahogy beléptem a személyzeti helyiségbe. – Így talán lesz időd rám is.

- És miért kéne rád áldoznom az időmet? – tűnődött hangosan a srác.

- Talán mert megmentettük Warrennel a nemesebbik testrészedet attól, hogy a főnök levágja és a kutyák elé vesse, rémlik? – hánytorgattam fel megbízásunk körülményeit. – Az a minimum, kisherceg, hogy segítesz feltakarítani a mocskot.

- Kisherceg? – visszhangozta.

- Igen. Ma papagájt imitálsz vagy mi? Minden szavamat megismétled. Remélem, nem Daisy irtotta ki agysejtállományod nagy százalékát, mert akkor neki fog baja esni! – szövegeltem, miközben a körmeimet vettem szemügyre. – Egy IP-címet kellene leellenőrizned. Átküldtem.

- Remek – morogta Desh. – Holnap hívlak az eredménnyel, ha már elriasztottad a szórakozásomat, veterán Szellem…

- Az pompás lenne – ironizáltam. – Várni fogom.

- Ajánlom is! – mondta, ahogy kinyomta.

Desh nem bírta ki, hogy ne az övé legyen az utolsó szó. Viszont legalább elvégzi a ráosztott munkát, ez pedig jelentős előrelépés. Várhatóan ebben az ügyben lesz előrelépés, az eredmények kivárása alatt pedig a többi szemponton kell dolgoznunk.