Mindent akartam. Legfőképpen azonban Spirit Grage elismerését. Ahogy azon a reggelen néztem magam a tükörben, tudtam, hogy a legtöbb nő megadná magát nekem kérdés nélkül. A kémnő, akire fájt a fogam, viszont nem ilyen könnyű nőcske. Nem is tudtam, mit akartam jobban - birtokolni vagy legyőzni. Piszkált, hogy egyáltalán létezik. Beletúrva a hajamba szuggeráltam az arcomat. Valami hiányzott. Lenéztem az előttem heverő ékszeres dobozra. Majd vissza az ágyra, ahol a majdnem hófehér hajú, de barna szemű nő feküdt. Nem Spirit volt az, de egy éjszakára megtette. Kivettem egy apró ezüstkarikát a fülbevalók közül és a jobb fülembe tettem. El kellett ismernem, szívdöglesztően állt. Pedig a füllyukasztás csak egy tinédzser hülyeség volt, amit régen csináltam, addig a pillanatig nem is nagyon jutott eszembe.
Így viszont teljesnek éreztem a külsőmet.
- Au revoir, ma trésor! (Viszlát, kincsem) - nyomtam egy csókot az alvó nő arcára.
Csak egy kis nyammogással felelt. Valamilyen szinten aranyos volt. Nekem viszont egy szerencsejátékfüggővel kellett elbánnom, ami nem várhatott. Talán még egyszer nem lesz ilyen esélyem.
Első: a formális öltözet, amit már jócskán átizzadtam.
Második: nem volt rajtam a kendő, ami mindig rajtam van, akárhányszor elhagyom a lakást. Az időjárás számomra lényegtelen faktor ebben a döntésben, a seb az seb, így kell a kendő mindig. (Természetesen Interpol álca alatt ezt nem tehettem meg.)
Harmadik: el voltam vörösödve és lihegtem, mint egy versenyló.
Ő természetesen a legkevésbé racionálisat választotta, amit még én magam sem egészen tudtam megfejteni.
- Mi történt az arcoddal? Tiszta piros vagy - kezdte a beszélgetést egy erős nyitómozdulattal.
A választ nem tudtam a kérdésére, vagy legalábbis nem akartam bevallani, így csak azt tettem, ami először eszembe jutott.
- Neked is szia. Kinek szól a műsor? - a bátyámon csípőfarmer volt, felül pedig semmi, nyakában törölköző.
Természetesen tudtam, hogy a zuhanyból jött ki, csak nem akartam válaszolni a nekem szegezett kérdésre. Ez a társalgási forma nem annyira jó álcamanőver, de remélhetőleg a dekoncentrált Warren belemegy a csapdába.
- Kérdésre kérdéssel válaszolni nem illik - elállt az útból, hogy bemehessek, amit én el is fogadva meg is tettem, közben bosszankodtam, hogy felismerte a társalgási manőveremet. - Tehát, mi van az arcoddal?
- Kifújta a szél - léptem be a lakásba és egyből elkezdtem lehámozni magamról a több réteg formális ruhát.
- Kifújta a... szél? - ismételte meg bizonytalanul.
- Így van, kinn meleg van, a szél is meleg, minden meleg.
- Furán viselkedsz, minden oké? - fogta meg az arcomat és kényszerített, hogy a szemeibe nézzek.
Álltam a világos zöld tekintetet. Kétség lappangott a szemekben és... aggodalom. Utáltam, ha a bátyám aggódik értem. Részben a reakciójától, részben a hülye testi reakcióm miatt füstölögve elrántottam a fejemet a fogásból.
- Beszéltem Marcus Rictrennel - böktem ki az egyik, szakmaibb igazságot.
- Ohh, az jó. És volt valami információja? - érdeklődött gondolkodó fejjel, ahogy elvett két bögrét az asztalról és betette a mosogatóba.
Várjunk csak, két bögrét? A hétköznapi mozdulat sok kérdést vetett fel, de én csak egyet akartam tudni. A fejem mozgatása nélkül körülnéztem.
- Volt itt még valaki? - kérdeztem gyanakodva.
Most Warrenen volt a pirulás sora. Bár nem nagyon értettem az egész szituációt. Kínos csend feszült közöttünk.
- Mayával beszéltünk meg pár dolgot. Eredetileg téged keresett, de végül én is jó voltam neki - minden egyes szót megízlelt külön, így tudtam, hogy valami sántított ebben az egészben.
- Te is jó voltál neki? - visszhangoztam a mondandóját.
- Így van.
- Meddig volt itt? - tettem fel neki a következő kérdést.
- Olyan 20 perce távozhatott éppen - óvatoskodó hangja fellobbantotta a kíváncsiságomat és a gyanakvásomat még jobban.
- És egyből le kellett zuhanyoznod utána? - a kérdésemre levette a törölközőt a nyakából.
- Ne kérdezz olyanokat, amikre nem akarsz választ kapni - figyelmeztetett halk, mégis fenyegető hangon.
Na ez teljesen meglepett. Warren egy agresszív állat, de velem szemben nem szokta a fenyegető hangját használni. Szemeimben láthatta a kimondatlan kérdéseket, mert elfordulva beviharzott a szobájába, hogy felvegyen egy pólót. Nem tudom, hogy a mazochista oldalam volt-e az, ami működésbe lépett vagy tényleg nagyon fel akartam bosszantani Warrent, de dobtam a következő bombát is.
- Holnap este 7-kor randim van! - kiáltottam, hogy a csukott ajtó mögül is hallja.
Erre az ajtó úgy kivágódott, hogy szinte reccsent.
- Henry az?! - trappolt oda hozzám a maga fenyegető aurájával.
Kicsit megütköztem azon, hogy egyből őt gyanúsítja meg ezzel. A megütközés itt nem egyenlő a meglepődéssel, mert Henry nem csinált abból titkot, hogy vissza akar szerezni.
- Nem. Marcus elhívott egy privát vacsorára - válaszoltam a lehető leghiggadtabb hangon.
- Sprie, miért kavarnál a gyanúsítottal? - állt meg egy pillanatra zavart tekintettel.
Egy nagy sóhaj szakadt ki belőlem.
- Miért gondolja azt mindenki, hogy kavarni fogok vele?! - fortyantam fel hitetlenkedve.
Warren erre olyan arcot vágott, mintha nekiütközött volna egy üvegfalnak. Döbbenten pislogott, majd gyanakvás vegyült a vonásaiba.
- Ki az a mindenki?
- Senki - vágtam rá túl gyorsan. - Figyelj, ez csak egy randi, nem fog történni semmi.
- Szóval te ezt randinak tekinted? - közelítette meg másfelől.
- Mikor lettél te ilyen jó keresztkérdésekből?! - puffogtam, de magamban megijedtem.
Ha randinak tekintem, reménykedem valami jobban, valami többen. Ha reménykedem, szárnyalok. Ha pedig szárnyalok, akkor már nem érdekel, ami itt a földszinten van. Nekem pedig kell ez az ügy, hogy nyerjek. Legalábbis hogy megváltsam a szabadságom a folyton figyelő szemek elől.
- A mestertől tanultam - mutatott rám célzatosan.
Sóhajtoztam összevissza, akár egy primadonna.
- Előbb megkérhetnélek valamire? - kérdeztem ránézve. - Az ügy miatt.
- Persze, mi kell? - váltott vissza komolyra.
- Meg kéne szerezni a kamerafelvételeket Marcus Rictren épületéből. Lehet ott pár érdekesség, ami segíthet a helyzetünkön - mondtam, mielőtt elfelejteném.
Warren csettintett egyet.
- Meglesz. De még én is mutatni akartam neked valamit - hozott elő egy aktát a szobájából. Erre már viszont én is kíváncsi lettem. - Megjöttek a fiatalok háttérelemzései. Van itt egy furcsaság.
- Igen?
- Antoinette Kniro örökbefogadott gyermek, viszont nem a gyámja neveli. Úgy tűnik, megkereste a biológiai édesanyját - mutatott az alátámasztó sorra a dokumentumban.
Nézve a dokumentumot láttam, hogy Vipera tanítványa. Illetve emlékeztem, hogy Kevin őt jelölte meg még kitűnő dobónak a csoportjából.
- Ez egy édes sztori, mire akarsz ezzel kilyukadni? - most rajtam volt a sor, hogy ráncoljam a homlokom.
- A biológiai anyja nem létezik. Ilyen nevű személy nincs semmilyen adatbázisban - felmutatta az ujját, hogy várjak a kérdésekkel. - Viszont megkaptuk a híváslistáját és a helyazonosítókat vele. Mr Rictren munkahelye rengetegszer van hívásazonosítóként, főleg egy bizonyos időszakban.
Kitágultak a szemeim.
- Marcus azt mondta, Natalie alig 5 hónapot dolgozott ott a titkárnőjeként - néztem a hívásokat, ami egy bizonyos 5 hónapban tényleg megugrott és a hívásazonosító is stimmelt. - Natalie lehet Antoinette gondviselője? - tettem fel a kérdést.
- Erre lehet gyanakodni. Marcus említett privát telefonálást munkaidőben? - fordult felém.
- Igen, ez volt az egyik ok, amiért kirúgta.
- De lehet igazából bárki abban az épületben, akihez intézték a hívást.
- Vezetékest hívott, ezeket emeletre lehet bontani - mutattam rá a tényre. - Kell az emeletszám.
Warren nézte a profilomat. Tekintete égetett.
- Akkor a randin kérhetsz hozzáférést az épület hívásforgalmához - bökött oda egyet.
- Miért én?!
- Mert nem akarok még egy papírért elmenni a főnökhöz és hason csúszni engedélyért. Húgi, most rajtad a sor.
Fújtattam egyet.
- Jó! De akkor tied a kamerásdi - vágtam vissza.
- Majd előadom Marcusnak a nagybátyó szöveget, amivel elijesztem a hódolókat - mondta zord hangon, de egy vigyor kúszott fel az arcára.
- Hjajj, csak azt ne! - hadakoztam egyből.
- Most miért? Lehet, hogy úgy könnyebben ideadná a kamerafelvételeket...
- Meg se forduljon a fejedben - néztem szigorúan a bátyámra.
- Jó. De ha reggel a szobádból bújik elő, nem kímélem - tette fel a kezeit.
Majdnem kigyulladt az arcom a gondolatra is.
- Hova gondolsz?! Nem fogok lefeküdni vele! - jelentettem ki.
- Csak mint lehetőséget mondtam, nyugi. Viszont ez is benne van a pakliban. Nagy játékos a úr, legalábbis a háttere erre enged következtetni - húzogatta a szemöldökét. - Csak legyél óvatos, Sprie.
- Egy randinál mindig óvatos vagyok.
Ez igaz volt mindig. Bár most úgy éreztem, ez nem akármilyen randevú lesz. A holnap estén nagyon sok fog múlni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése